2017. április

Szamóca

Szamócát a tulajdonosa hozta be a rendelőnkbe. 1 napja nem használta a jobb mellső lábát. A gazdi szerint lemászhatott az ablakból. Kérdeztem: hányadikon laknak? A nyolcadikon…

A betegvizsgálat során kiderült, Szamóca jobb mellső lábának alsó harmadában eltörött az alkarcsontja és ficamodott a könyökcsontja

Mivel szerencsére más probléma nem merült fel – légzése, keringése is rendben volt – hozzáláttunk ennek a nem túl kellemes törés műtéti helyreállításához. A tört csontvégek illesztését követően egy mini lemezzel stabilizáltuk a törést a könyökcsontot pedig egy csavar segítségével rögzítettük anatómiai helyén.

A mellső lábon, a csukló tájékán kifejezetten kis mennyiségű lágyszövet fedi a csontokat, trauma esetén ezek sérülése, a tájék vérkeringése is sérül, így ezen esetekben a műtét utáni időszakban szövődmények kialakulására gyakrabban számíthatunk. Sajnos nála is így alakult… A lemezt fedő vékony bőr elhalt, a seb befertőződött, így hosszú heteken keresztül azért dolgoztunk, hogy a sebe feltisztuljon és megállítsuk a környék szöveteinek elhalását. A korábban behelyezett implantatumot eltávolítottuk és a seb tisztítását is lehetővé tevő külső rögzítéssel, un. Fixateur externával rögzítettük a tört végeket. Szerencsére sikerült megállítani a gyulladásos folyamatot, de az alkarcsont és a könyökcsont jelentős része a gyógyulás hosszú folyamata során felszívódott…

Látván a tulajdonos eltökéltségét és belénk vetett bizalmát Szamóca lábának megmentése érdekében ki kellett találnunk, hogyan is tehetjük használhatóvá – ha nem is tökéletessé – a végtagot, hogyan kerülhetnénk el az amputációt? Hogyan tudnánk pótolni a felszívódott csontot?

… és ekkor jött az ötlet: ha a combcsontjának egy részét át tudnánk helyezni az alkarcsont helyére úgy, hogy a combcsont is stabil maradjon, lehet, hogy meg tudjuk menteni a végtagot… Kicsit félve mondtuk el a tulajdonosnak ötletünket, de szerencsére továbbra is támogatott minket Szamóca lábának megmentése érdekében.

 A gondolatot tett követte, a combcsontból eltávolítottuk a szükséges darabot és stabilizáltuk azt

az így kapott implantálható csontot beültettük az alkarcsont helyére és rögzítettük

 Kíváncsian, türelmetlenül vártuk az 1 hónap elteltét, amikor a kontroll RTG vizsgálatot elkészítve örömmel tapasztaltuk, hogy a beültetett csont nem halt el, sőt a csontgyógyulás folyamata elkezdődött.

Újabb 2 hónap elteltével eltávolítottuk a rögzítéseket

Szamóca azóta is szépen, fájdalommentesen  használja a lábát. A csuklója ugyan nem hajlítható, de a végtagot megmentettük

Ezer köszönet a gazdi kitartásáért és áldozatos munkájáért valamint a munkánkba vetett bizalmáért.

Szamóca gyógyulása 15 hónapon át tartott…

 

Az esetet beküldte Dr. Seregi Antal